Nem mindenki akar mindenhez értő lenni. Sőt, a mai marketing- és egészségügyi környezetben gyakran előnynek tekintik a specialista szerepét. Talán ez az egyik tényező, ami a sürgősségi orvosokat a specializáció korszakába tereli.
Más egészségügyi szakterületekhez hasonlóan a szemészet is e specializációs trend felé halad, amit a piacon sokan megkülönböztető gyakorlatnak, a betegek szélesebb körű kiszolgálásának módjának, valamint az optometristák körében az orvosi szemészeti ellátás iránti növekvő érdeklődéshez kapcsolódó trendnek tekintenek, mivel a gyakorlat köre bővült.
„A specializációs trend gyakran a pénztárca-elosztási szabály eredménye. Egyszerűen fogalmazva, a pénztárca-elosztási szabály az, hogy minden személynek/betegnek van egy bizonyos összege, amelyet évente orvosi ellátásra költ” – mondta Mark Wright, OD, a Review of Optometric Business szakmai szerkesztője.
Hozzátette: „Gyakori példa arra, hogy egy rendelőben a száraz szem diagnózisával diagnosztizált beteg kap egy kincsvadász listát: vegyen szemcseppet a gyógyszertárban, szemmaszkot erről a weboldalról és így tovább. A praxis számára az a kérdés, hogyan maximalizálja ennek a pénznek az elköltését.”
„Ebben az esetben a mérlegelendő kérdés az, hogy a szemcseppet és a szemmaszkot meg lehet-e vásárolni a rendelőben, ahelyett, hogy a betegnek máshová kellene mennie?” – kérdezte Wright.
A fogorvosok ma már azt a felismerést is figyelembe veszik, hogy a betegek mindennapi életében megváltozott a szemhasználatuk módja, amire különösen nagy hatással van a képernyő előtt töltött idő növekedése. Ennek eredményeként az optometristák, különösen azok, akik magánrendelésen fogadják a betegeket, aktívabban fontolóra vették, vagy akár szakterületeket is bővítettek a mai változó és egyre specifikusabb betegigények kielégítése érdekében.
Wright szerint ez a koncepció, tágabb kontextusban tekintve, egy általános gyakorlat, amely a száraz szemű betegek azonosítására szolgál. Vajon többet tesznek-e a diagnózisnál, vagy továbbmennek és kezelik is őket? A pénztárca-elosztási szabály kimondja, hogy amikor lehetséges, inkább kezeljék a betegeket, ahelyett, hogy elküldenék őket valakihez vagy valahova, ahol elköltenék azokat a plusz pénzeket, amelyeket egyébként is elköltenének.
„Ezt az elvet bármelyik specializációt kínáló gyakorlatra alkalmazhatja” – tette hozzá.
Mielőtt a praxisok egy szakterületre lépnének, fontos, hogy a szervezeti igazgatók kutassák és elemezzék a praxis bővítésére rendelkezésre álló különféle lehetőségeket. Gyakran a legjobb kiindulópont az, ha megkérdezünk más, már a leendő szakterületen dolgozó mentorszakorvosokat. Egy másik lehetőség az aktuális iparági trendek, a piaci demográfiai adatok, valamint a belső szakmai és üzleti célok vizsgálata az optimális illeszkedés meghatározása érdekében.
Létezik egy másik elképzelés is a specializációval kapcsolatban, mégpedig az, hogy a praxis csak a specializációs területet látja el. Ez gyakran egy lehetőség azoknak a rendelőknek, akik nem akarnak a „kenyérpiaci betegekkel” foglalkozni – mondta Wright. „Csak azokkal az emberekkel akarnak foglalkozni, akiknek szükségük van a specializációra. Ennél a praxisnál ahelyett, hogy sok alacsony fizetésű betegen kellene átszűrniük azokat, akiknek magasabb szintű ellátásra van szükségük, hagyják, hogy más praxisok tegyék meg ezt helyettük. A kizárólag szakterületet ellátó praxisoknak tehát, ha helyesen árazták be a terméküket, magasabb bruttó bevételt és magasabb nettó nyereséget kellene generálniuk, mint egy általános orvosi praxisnak, miközben csak azokkal a betegekkel foglalkoznak, akikkel szeretnének.”
De ez a gyakorlási módszer felveti azt a problémát, hogy sok szakrendelés nem árazza be megfelelően a termékeit – tette hozzá. „A leggyakoribb hiba a termék nagymértékben alulárazása.”
Ugyanakkor ott van az a tényező is, hogy a fiatalabb szemészorvosok hajlamosabbak a szakrendelés koncepcióját beépíteni az általános praxisukba, vagy akár egy teljesen specializált praxist létrehozni. Ezt az utat számos szemész követi már évek óta. Azok a szemészorvosok, akik a specializálódást választják, ezt azért teszik, hogy megkülönböztessék magukat és differenciálják praxisukat.
De ahogy azt néhány szervezeti menedzser felfedezte, a specializáció nem mindenkinek való. „A specializáció vonzereje ellenére a legtöbb szervezeti menedzser továbbra is generalista marad, és úgy véli, hogy a széleskörű, nem pedig a mélyreható megközelítés a gyakorlatiasabb stratégia a sikerhez” – mondta Wright.